410021 Nagyvárad / Oradea, Piața Regele Ferdinand I., Nr. 6., Bihor, RO
Facebook
Youtube
Instagram

Előadások

Sheldon Harnick - Jerry Bock - Joseph Stein

HEGEDŰS A HÁZTETŐN


Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata


Nehéz megragadni, miben áll a Hegedűs a háztetőn világsikerének titka. Egy keserédes musicalé, amely épp annyira szól a túlélésről, mint a veszteségekről, amelyek árán ez megvalósítható. A hagyomány megtartó erejéről, de arról is, hogy az általános emberi értékek (emberség, jóság és szerelem) még ezzel is dacolni képes ős-erők.

Tevje, a zsidó tejesember története mást jelent Amerikából, Izraelből vagy Európából nézve (a túlélők nosztalgiája vagy az eltűntek és ittmaradtak vesztesége felől). Mást békében és mást háborúban. Mást Szatmáron és mást Brooklynban. Mást hívőnek és ateistának, mást zsidónak és kereszténynek. Mást jelent többségben és megint más kisebbségben élő nézőinek...
De talán éppen ebben rejlik az a bizonyos titok: hogy mindenkinek jelent valamit – miközben távlatot nyit fölfelé.

Reb Tevje bölcsessége ugyanis nem a Bibliából fakad (amit folyton pontatlanul idéz), nem ideológiákból (amelyekre nem sokat ad), nem atyai autoritásából (amelyet alárendel érzéseinek) és végképp nem abból, hogy előre tudni vélné, melyik út lesz a biztosan helyes. Emberi nagysága, amely még népének üldözőit is tisztelőjévé teszi, épp abban áll, hogy a megoldást nyitott szívvel keresve, még egy zárt vallási hagyomány merev szorításában is szüntelen párbeszédet folytat. Nemcsak embertársaival – hanem valaki mással is. Élő párbeszédet azzal, aki évezredekkel korábban – mint égő csipkebokor – már beszédbe elegyedett egyszer valakivel – mindegy is, hogy Ábrahámnak, Mózesnek, vagy éppen Tevjének hívták az illetőt...

Játsszák:

RAPPERT-VENCZ GÁBOR, KOVÁCS NIKOLETT, BOGÁR BARBARA, BUDIZSA EVELYN, KERESZTES ÁGNES, KOVÁCS ÉVA, POSZET NÁNDOR, LÁSZLÓ ZITA, SZABÓ JÁNOS SZILÁRD, PÉTER ATTILA ZSOLT, GAÁL GYULA, NAGY ORBÁN, ORBÁN ZSOLT, BODEA GÁL TIBOR, ZÁKÁNY MIHÁLY, MÉHES KATI, GÁL ÁGNES, VARGA SÁNDOR, DIÓSZEGI ATTILA, ERDEI MÁTÉ, FRUMEN GERGŐ, BÁNDI JOHANNA, LACZKÓ TEKLA, NAGY REGINA, KOVÁCS SZOFIA, BAKK DÁVID LÁSZLÓ, PAPP MÁTÉ, VÁRADI MILÁN, SZÉKELY ALPÁR, GĂTINA MÁRK ALBERT, BARBARA ÁDÁM, BLÁGA LEHEL, ERDEI MÁRTON, VONHÁZ ERIK, VONHÁZ INGRID, BUDAI JÓZSEF, FLEISZ PATRIK KECSKÉS SZABOLCS

Közreműködnek a Dinu Lipatti Filharmónia zenészei: Balaskó Balázs (zongora), Didi Péter (dob), Lukács Zsolt (klarinét), Simó Péter (nagybőgő), Szávuly Albert Károly (harsona) és Székely Alpár (hegedű)›

Rendező: MÁRKÓ ESZTER m.v.

Díszlettervező: BODOR ANDRÁS m.v.

Jelmeztervező: KUPÁS ANNA m.v.

Koreográfus: DARABOS PÉTER m.v.

Zenei vezető: MANFRÉDI ANNAMÁRIA, BAKK DÁVID LÁSZLÓ

Tervezőasszisztens: SZABÓ ANNA

Koreográfus-asszisztens: VONHÁZ INGRID

Súgó: VARGA KATALIN

Ügyelő: SZABÓ RITTA

Bemutató: 2023. 01. 20.